Ahogy nekivágunk az új évnek, enyhén szólva is kihívást jelenthet lelkesedéssel tekinteni a következő 12 hónapra.
Gondolj csak bele a világ állapotába! Háborúk, bombák, politikai megrázkódtatások és országok a természet pusztításától. Másrészt a tested állapota sem biztos, hogy olyan, amilyennek szeretnéd.
Könnyű belecsúszni a „nem ez szörnyű” szindrómába, majd a hibáztatás, a kritika vagy a depresszió felé fordul. Ezek mind térdre ható válaszok a tehetetlenség érzésére.
Viselkedj
Mi lenne, ha 2018-ra új alapot választana – egy másik térdrángatást, ha úgy tetszik. Mi van akkor, ha bármilyen – mentális, érzelmi, fizikai, politikai, globális – problémára válaszul úgy döntesz, hogy a szóban forgó témáról arra a kérdésre helyezed a hangsúlyt, hogy „Mi lehetséges itt?”
Például azt hinné az ember, hogy egy magányos személy, a náci munkatáborok túlélője, nem tud mit kezdeni valami olyan nagy és szörnyű dolog ellen, mint a holokauszt.
Az egyik táborba internált természetes reakció az lehet, hogy egyszerűen megpróbálja elfelejteni, a lehető legtávolabb helyezni magától. Más természetes reakciók azok, akik a táborokat létrehozták, vagy egy életre szóló depresszióba esnének. Természetesen ezek a válaszok mind érvényesek.
Eszter begham azonban más utat választott. A munkatáborok egyetlen túlélőjeként egész családja körében az Egyesült Államokba ment, ahol férjhez ment, és saját családot alapított.
Ezután szándékosan úgy döntött, hogy ahol csak tud, beszédet mond a holokauszt borzalmairól – hogy elterjessze az igét, hogy soha többé ne fordulhasson elő ez a fajta katasztrófa. Mások oktatásával határozottan a megoldás oldalára állt.
Eszter a mai napig arra összpontosít, hogy mit tud megtenni, és megosztja a történetét, nem pedig arra, hogy mit nem tud – visszaszerezni elveszett fiatalságát vagy visszahozni szeretett családját.
Érdekes módon Eszter beszédkészsége segített valóra váltani fiatalkori álmát – megszerezni a középiskolai diplomát. A náci internált érettségitől és diplomájától megfosztott Eszter beszéde a Wayzata Gimnáziumban annyira megindította a hallgatókat, hogy ennek következtében megkapta ezt a régóta halogatott kitüntetést.
Lehetséges, hogy egész életében nem él át olyan eseményt, mint a holokauszt. Mindazonáltal nem az a lényeg, hogy mekkora a hibáztatás, a kritika vagy a depresszió. A lényeg az, hogy miért hagyja, hogy bármi elrángassa a megérdemelt boldogságtól?
Ha olyan lehetőségeket keres, amelyek működhetnek, és jobbá tehetik a dolgokat, kiemeli a hibáztatás, a kritika és a depresszió kerékvágásából. Ez automatikusan a boldogság útjára állít. Sőt, a boldogság a leggyorsabb és legkönnyebb út a jobb egészséghez és a hosszú élettartamhoz.
A kutatás
A londoni University College kutatói, értékelték az 52 és 79 év közötti emberek boldogságszintjét úgy, hogy naponta többször is figyelemmel kísérik érzéseiket. Öt évvel később kiderült, hogy a boldog idős embereknél 35 százalékkal kisebb a kockázata annak, hogy öt év alatt meghalnak, mint az idősebbek, akik boldogtalanok.
Még azután is, hogy a kutatók ellenőrizték az egészségügyi állapotokat, köztük a rákot és a cukorbetegséget, valamint az egészségügyi kockázatokat, például a dohányzást, a boldogság továbbra is összefüggésben volt a hosszabb élettel.
A tanulmány egyik legjelentősebb kutatója, Andrew Steptoe professzor így nyilatkozott: „Kicsit meglepett, hogy a boldogsághatás még a krónikus betegségekben szenvedők körében is ilyen erős.”
A boldogság nemcsak jobban érzi magát, hanem jót tesz az egészségnek is!
Legyen 2018 az az év, amikor úgy döntesz, hogy nem ragadsz le a problémáknál, hanem teljes szívvel fektess be a megoldásokba.
Életed mely része felett érzed úgy, hogy nincs befolyásod? Hogyan oldott meg egy olyan problémát, amely frusztráló volt számodra? Milyen reményeket fűz 2018-hoz? Kérjük, ossza meg az alábbi megjegyzésekben!
